Jó hangulatú meghívásos túrát tartottunk április utolsó előtti hétvégéjén abból a célból, hogy felkészülhessenek a versenyzők a szezonra. A több mint 100 km-es kirándulás Velencéről, az autópálya melletti parkolóból indult, majd az autók a Sukoró, Pákozd, Dinnyés, Székesfehérvár, Iszkaszentgyörgy, Kincsesbánya, Söréd, Zámoly, Székesfehérvár útvonalat járták be.
Dinnyésen és Iszkaszentgyörgyön pihenőpont várta a mezőnyt, míg Zámolyon igazi falunap szerveződött az öreg autócsodák tiszteletére. A több mint háromórás program a fehérvári Autóklub-állomáson fejeződött be, ahol meleg étellel, serlegekkel és a Millers ajándékaival vártuk a csapatokat.
A nyolc 1/100-as szakaszból álló versenyen a Farkas Zoltán-Mészáros Margit páros volt a legügyesebb, mögöttük a Sándor István-Sándor Fruzsina, valamint az ifj. Ódor Tamás-Ódor Tamás egység végzett a második és harmadik helyen.
A nap legjobb pillanatait rengeteg képen örökítettük meg, nézzétek meg Tóth Róbert és Borsos Benjamin nagyszerű felvételeit!
Már szervezzük az első éles versenyt, a Vértes Trophyt, melyről további részleteket itt és az Oldtimer Rally Trophy Facebook-oldalon is olvashattok majd.