Remek hangulatban zajlott a Vértes Classic

Összesen 24 jármű nevezett a Vértes Classicra (közülük kettő technikai okok miatt sajnos nem tudott rajthoz állni), mely az Oldtimer Rally Trophy sorozat harmadik idei futama volt. A Fejér megyei Zámolyon volt a rajt, ugyanis a település éppen aznap, augusztus 13-án tartotta nagyszabású falunapját, s lehetőséget kaptunk, hogy csatlakozzunk hozzájuk.

Az autókaraván első tagja 9:30 kor hagyta el a depót, majd innen Sörédre és Bodajkra vezetett az útjuk, mindkét településen egy-egy 1/100-as ügyességi próba várta a csapatokat. Ezt követően útba ejtették Nagyveleget, ahol pecsételő pont várt a társaságot, ezután pedig a Bakonycsernyén kijelölt 260 m-es különpróbát teljesítették a kocsik. Innen Tésre vezetett a Vértes Classic, a kedves kis faluban a különpróba mellett időellenőrző állomást is felállítottunk. Némi pihenést követően Bakonynána felé vették az irányt a veteránok, mégpedig a Verga rt. hangulatos erdei útján keresztül közelítették meg a települést. Csetényen pecsételőpontot kellett megkeresniük a versenyzőknek, Bakonycsernyén, Bodajkon és Kincsesbányán 1/100-as különpróba zajlott. Innen aztán egy újabb 20 perces etap következett, majd befutottak a járművek Zámolyra.

Itt ízletes ebéddel várt bennünket a falu közössége, majd különleges veterános, traktoros felvonulás után megtartottuk a díjkiosztót.  Az Oldtimer kategória győztese az ifj. Ódor Tamás/Ódor Tamás páros lett, a youngtimerek között Turán Krisztián vitézkedett, aki egyedül teljesítette a futamot. Az eredményeket ezen a linken nézhetitek meg, további képekért pedig kattintsatok errre a linkre. Mindenkinek szívből gratulálunk és köszönjük, hogy velünk tartottatok!

X